rólam

Rólam kép

Mizsei Ilona vagyok, 1993 óta foglakozom gyógynövényekkel és azok hatásaival az emberi szervezetre. Az alternatív gyógyászat híve vagyok, ahol összefonódik a spirituális világ és az öngyógyítás. Hiszem és tudom, hogy minden betegség gyógyítható, ha hiszünk önmagunkban és a gyógyulásban. 1998-ban érkeztem Madagaszkárra, ahol gyermekem is született. Sok évet töltöttem a csodák között, ahol sokat tanultam a helyi emberektől úgy a gyógynövényekről mint a a lélekgyógyászatról. De talán a legfontosabb az, hogy szerintük addig amíg a lélek beteg, addig a test sem képes gyógyulni. 10 évet életem Afrika különböző részein, sokat láttam és tapasztaltam. Először Madagaszkáron, majd Ugandában és Kenyában is láthattam a hatalmas egynyári üröm (artemisia annua) ültetvényeket, ahol iparszerűen folyik a termesztés és feldolgozás is. A végtermék ami fehér por formájában látható gyógyszeralapként külföldre exportálják. Természetesen a helyi lakosok is használják és nemcsak a meglévő betegségekre mint a daganatos betegségek, paraziták kitisztítására a szervezetből hanem megelőzésként is használják az egészséges test fenntartásához illetve a malária gyógyításához. Belélegezve csodálatosan tisztítja a légutakat is. Mivel náluk rengeteg a maláriát okozó szúnyogok száma és nem mindenki tudja megfizetni a drága krémek, gyógyszerek és orvosok árát, ezért úgyis védekeznek, hogy bedörzsölik különböző testrészeiket a növénnyel, mert annak illata elriassza a szúnyogokat. Ezt a csodálatos növényt eddig csak családom részére termesztettem, de szeretném ha eljutna minden olyan emberhez aki gyógyulni szeretne vagy csak megelőzni a betegségek kiújulását. Mindenkinek, akinek fontos az egészsége! Nem külföldről importálom, saját magam termesztem, vegyszermentes környezetben mint Őstermelő.